Mama

A Kéz - mit ma is látok,
ahogy hűti homlokom -
gyengébb tán,
de most is biztos oltalom.

Szavaid is hallom,
ahogy megvigasztaltál.
Ma fakóbb tán a hangod,
de így is szíven talál.

Most fojtogat a félelem,
hogy másképp is lehet.
s egyszer asztalunknál üres lesz helyed.

Mama, jöjj még százszor,
arcodon míg napsugár ragyog!
Addig szólj rám,
hisz gyermek is csak addig vagyok.
Súgd meg kérlek múltad titkát,
ahányszor tudod...
.míg e Föld az otthonod.

Ma is, hogyha kérném,
lenne báli jelmezem,
s a tű, mit százszor átszúr,
ma sem az én kezem...

És sose jut az vissza,
amit értem vállaltál.
Mégis, hogyha kérném,
ma is helyettem adnál.

Most fojtogat a félelem,
hogy másképp is lehet.
s egyszer asztalunknál üres lesz helyed.

Mama, jöjj még százszor,
arcodon míg napsugár ragyog!
Addig szólj rám,
hisz gyermek is csak addig vagyok.
Súgd meg kérlek múltad titkát,
ahányszor tudod...
.míg e Föld az otthonod

Valahányszor látlak,
tudom vár egy pillanat
ami, bárhogy félek,
egyszer elragad.
Mama, bárcsak tudnám,
mégis hogy vigyázzak rád,
hogy ez a bölcs mosoly kísérjen minél tovább...!

Mama, jöjj még százszor,
arcodon míg napsugár ragyog!
Addig szólj rám,
hisz gyermek is csak addig vagyok.
Súgd meg kérlek múltad titkát,
ahányszor tudod...
.míg e Föld az otthonod
.míg e Föld az otthonod