Szívedben Hegedül

Úttalan utakon,
borongós napokon,
egyről a kettőre egyedül,
magányod szívedben hegedül.
Átvágva gondokon,
elrontott Tegnapon,
próbálod újra így egyedül,
fátylat a Múltra, majd sikerül.

Valaki majd egyszer egy szürke héten,
valahol a csendben, az utcán, a téren,
akkor és ott, majd tudom, hogy tudni fogod.
Valaki a ködből majd rádragyog,
szikrázón-szépen, mint gyémánt a jégen,
mint szívedbe álmodott, színarany Angyalok.

Égnek a Fények,
a Színek élnek,
harsány lesz talán
a halovány szivárvány.

Átlátni Látszaton,
bármilyen Bánaton,
tömegben árván így egyedül,
üvöltő csöndekkel legbelül.
Kerested Önmagad,
másokban merre vagy?
Hiszed, hogy egyszer majd sikerül,
egy nap majd nem maradsz egyedül.

Valaki majd egyszer egy szürke héten,
valahol a csendben, az utcán, a téren,
akkor és ott, majd tudom, hogy tudni fogod.
Valaki a ködből majd rádragyog,
szikrázón-szépen, mint gyémánt a jégen,
mint szívedbe álmodott, színarany Angyalok.

Lehet, hogy elment már Melletted,
nézted és nézte a szemedet,
hordjátok Múltatok, a hasonló terheket.
Jó lenne elrejtve egy helyre,
lelketek legmélyebb széfjébe,
kulcsait eldobva messze a Tegnap Tengerébe.

Valaki majd egyszer egy szürke héten,
valahol a csendben, az utcán, a téren,
akkor és ott, majd tudom, hogy tudni fogod.
Valaki a ködből majd rádragyog,
szikrázón-szépen, mint gyémánt a jégen,
mint szívedbe álmodott, színarany Angyalok.